AZ IDE VEZEŐ ÚT

HARMADIK KÖNYVEMBŐL

Az idevezető út

Évekkel ezelőtt, valamikor a múltban, amikor a Leány még tudattalanul tette dolgát, lelkének fájó könnyeivel imádkozott Urához, hogy Kegyelmet nyerve megszabadulhasson világának kínjaitól. Az Úr meghallgatta őt, és elküldte feléje mindazokat a lehetőségeket, amik fátyolszerű, illúzió életét a tisztulás útjára segítik. Érzéseiben a kínok kínját élte meg, és ébredező élete sokszor elmenekült volna minden és mindenki elől. Ám ébredésének fényszála, amit az Úr táplált benne, megtartotta őt, és ő kapaszkodva az egyetlen reménybe, állta az élet viharát. Minden megtapasztalás egy- egy fátylat bontott le életéről, mert a fájdalom, amit átélt, belevéste magát az emlékezetébe, amire azt mondta: "Ilyet többet nem szeretnék megélni!" A természet segítői, az ég angyalai, az ő Jézusa és a Kegyelem Asszonya, mind - mind a segítségére voltak. Ezernyi módon, számtalan formában mutatkoztak meg életében, segítő kezet nyújtva feléje. Így látható világában egyre többször jelentek meg azok a mélyebb összefüggések, amikben a segítő kezek és az élet eszközei által az Úr tenyerén elkezdett letisztulni az élete. A mély összefüggések, felismeréseket hoztak, és a felismerések bölcsességgé lettek. Fényét felismerte, árnyékoldalát megismerte, és most már nyitott szívvel, és egy őszinte élettel kíván létezni, hogy csendes pillanataiban egyre többet lehessen otthon, Új Lélektemplomának gyöngyházszínű Szentélyében, meglelt ékszerei ölelésében.